A robotizáció nemcsak a csapból folyik, de a gazdaság egyre több szegmensében is, ideértve egyre inkább a szolgáltatójellegű tevékenységek automatizálását is, mint a beteggondozás, a vendéglátás vagy a kereskedelem. Ugyanakkor az olyan nagy múltú, bizonyos ‒ nem technikai ‒ értelemben tradicionális ágazatokban, mint a nyomdaipar, ez Magyarországon még mindig gyerekcipőben jár. Jelen áttekintésünkben kifejezetten a robotika nyomdaipari felhasználásáról lesz szó.
Mit?
Ha valaki automatizáción gondolkodik, az első, amit át kell gondolnia, hogy melyek a cége munkájában azok a folyamatok, amelyek gazdaságosan automatizálhatók. Ennek során olyan kérdésekre kell választ keresni, mint az ismétlésszám, a monotonitás, a balesetveszély, az élőmunkaigény, a tevékenység volumene, időbeli eloszlása és mások.
Ha a fentiekre egy nyomda vezetője keresi a választ, akkor az így körvonalazott feladatok között biztosan ott lesz például a leszedés, a csomagolás, a palettázás, a késztermékek szállítása az épületen belül. Ezek jellemzően monoton, nagy ismétlésszámú munkák, melyeket változó intenzitással kell ellátni. Egy nagy megrendelés akár három műszak bevonását is megkövetelheti, míg máskor az adott feladatra egyáltalán nincs szükség. Mindez nem könnyíti meg a munkaerő toborzását és szervezését, miközben a monoton vagy fizikailag megerőltető feladatok egyre kevésbé népszerűek még a fizikainak nevezett dolgozók körében is. Márpedig a papír nehéz is, vág is, több szempontból kényes is.
Lepakoló robotjaink bármilyen gyártó gépéhez illeszthetők, ha pedig épp egy másik gép dolgozik, legfeljebb egy 10 perces megfogócserére lesz szükség, és csak át kell tolni a következő „munkahelyére”. A robottargonca pedig jön, és elviszi a kész palettát, betárolva a megfelelő polcra. Mindezt zökkenőmentesen, a humán munkaerővel egy légtérben, rájuk vigyázva, velük dolgozva.
Kinek?
A csúcstechnológia jellemzően egy-egy szegmens legnagyobb, akár multinacionális cégeinél jelenik meg először (jelentős versenyelőnyt kínálva), majd fokozatosan szivárog „le” a kisebb, lokális szereplők lehetőségei közé, akik ezt ugyanakkor gyakran késve ismerik fel (fokozva versenyhátrányukat). Így volt ez annak idején a céges informatikával, később a vállalatirányítási rendszerekkel, és ma az ipari robotokkal is.
Munkánk során időnként tapasztaljuk, hogy leendő partnereink szkeptikusak a saját „felkészültségüket” illetően. Gyakran hangzanak el olyan mondatok, hogy „kicsik vagyunk mi ehhez”, „nem tartunk még ott”, „biztos nem tudjuk megfizetni”. A valóság ezzel szemben az, hogy a robottechnológia ma már a kis-közepes nyomdáknak is érvényes választás lehet a tevékenységüktől szinte függetlenül. Az előző fejezet példájánál maradva nem nagyon van olyan nyomdai tevékenység, ahol a kész termékeket ne kellene palettázni, csomagolni, rakodni akár több alkalommal, elhordani a géptől, vagy épp „etetni” azt.
Optimális esetben, például háromműszakos munkarend vagy kifejezetten nagy szériák esetén egy ilyen beruházás már egy évnél rövidebb idő alatt megtérülhet. Ez ennél szórványosabb, nem 0-24-es működés esetén sem szokott 2-3 évnél hosszabb lenni, miközben a robotika változatos és súlyos HR-problémáktól tudja megkímélni a vállalkozást, hosszabb időtávon akár 3-6 ember munkáját pótolva.
Egy robotkar néhány órán belül betanítható akár több tevékenységre is, ezt követően pedig egyik feladatról a másikra már percek alatt át lehet „küldeni”, esetleg egy-egy megfogó, szerszám cseréjével.
Mikor?
Az egyszerű válasz, hogy minél hamarabb, de nyilván jelentős beruházásról van szó. Van ugyanakkor néhány indikátor, amit észlelve érdemes komolyan elgondolkodni az adott munkafolyamat automatizálásán:
- Az éjszakai vagy hétvégi műszakok megszervezése rendkívül bonyolult, főleg a betanított és segédmunkások körében.
- Nehéz a dolgozói létszámmal lekövetni a hullámzó megrendeléseket. Előfordulnak üresjáratok, máskor meg nincs elég ember a feladatra.
- A cég állandó megrendelésekkel (is) dolgozik, például minden hónapban gyárt bizonyos mennyiségű dobozt, magazint, szórólapot, bármit.
- A raktári kollégák túlterheltek, és valahogy soha nem ott vannak, ahol kellene.
Mennyiért?
A legsarkosabb pont, mert az ár természetesen a feladattól, a projekt részleteitől függ. Ugyanakkor ebben a kérdésben szinte mindig sikerül kellemes meglepetést szerezni; egy robotikai fejlesztés általában egy nagyságrenddel olcsóbb, mint azt a vállalkozások várják. Ráadásul minél korszerűbb berendezésekkel működik egy nyomda, annál olcsóbban lehet automatizálni a még hátralévő munkafázisokat. Gyakorlatilag nincs az a nyomdaipari géptípus és termékvonal, aminek az „elejére” vagy a „végére” ne tudnánk robotot illeszteni. Az együttműködésnek nincsenek ilyen korlátai, kérdezni, beszélgetni, ajánlatot kérni pedig ingyen van, nemcsak a nyomdaipari szereplők számára.
