Ipar Napjai összefoglaló, II. rész: mit látunk az automatizáció piacán?

Előző bejegyzésünkben már sorra vettük, mely Hesse Robot megoldásokat láthatta a szép számú érdeklődő az ipari szektor egyik legfontosabb eseményén. Ezúttal pedig többek közt arról lesz szó, az automatizációs beruházásokat fontolgató vállalatokkal és integrátorokkal folytatott helyszíni beszélgetéseink alapján mik az idei Ipar Napjai legfontosabb szakmai tanulságai. A kollaboratív robotok mellett szóló, igencsak aktuális szempontok mellett pedig a közelmúltban elstartolt webshopunkra is kitérünk, amellyel egy egészen újszerű kereskedelmi teret hoztunk létre, megkönnyítve ezzel az integrátorok és az automatizáció útjára lépő cégek dolgát.

Korszerű technológia, egyenesen a robotizáció fellegvárából

A Hesse Robot csapatának fontos célja, hogy a kínai berendezésekkel kapcsolatban ma még esetlegesen meglévő bizalmatlanságot csökkentse. Ebből a szempontól kedvező fejlemény, hogy az Ipar Napjain az általunk biztosított technológia iránt érdeklődők fejében a jelek szerint kevésbé élnek a negatív sztereotípiák, azaz sokan a származási ország helyett elsősorban azt nézik, hogy az adott ipari robot mit tud, illetve milyen szakmai hátteret tudunk kínálni mellé.

Márpedig az automatizáció terén a kínai gyártók messze nem a nyugati termékek silány „lekoppintójának” számítanak, hanem olyan vállalatoknak, amelyek nemzetközi viszonylatban is élen járnak az innovációban, és a saját, hatalmas felvevőpiacuk mellett az export terén is egyre erősebbek. Hogy mást ne említsünk, a Hesse Robot által képviselt DOBOT például egy friss adat szerint már több mint 70 ezer legyártott robotkarnál jár, ezzel lényegében beérte a piacon sokkal régebb óta jelen lévő, világhírű dán Universal Robots céget.

Az ipari automatizáció terén tehát a sokat emlegetett „ár-érték” arányból az ár már régóta a kínai márkák mellett szól, mostanra pedig már értékben sem maradnak el globális vetélytársaiktól, sőt. A rendkívül korszerű technológia mellé ráadásul sokkal gyorsabb fejlesztések, és az akár egyedi visszajelzésekre való, azonnali változtatások társulnak.

A (közel)jövő a kollaboratív robotoké!

Nemcsak a modernizáció élvonalába tartozó kínai gyártók, hanem általában az automatizáció iránt is növekvő igény körvonalazódik – legalább is a Hesse Robot munkatársai által a szóban forgó eseményen folytatott egyeztetések alapján. Mindez pedig – bár eltérő mértékben és más-más technológiák kapcsán – a nagyvállalatokra és a kvk-szektorra is jellemző, ahol többek közt az infláció miatt megnőtt bérigények tették még vonzóbbá az ipari robotokat.

Külön említést érdemel, hogy miközben idehaza 10-ből jellemzően 9 cég „hagyományos” ipari robotokkal foglalkozik, egyre többen keresnek kollaboratív robotokat. Ezek mellett szól a könnyebb betaníthatóság és programozhatóság, az emberrel való hatékony együttműködés, illetve az egyszerű áttelepíthetőség, ami a klasszikus ipari robotok esetén jóval nehezebben kivitelezhető.

A Hesse Robot palettáját a fentieknek megfelelően úgy alakítottuk ki és formáljuk a jövőben, hogy az automatizációs beruházás iránt nyitott cégek kedvező költségek mellett tehessék meg az első lépéseket ezen az úton, méghozzá világszínvonalú megoldásokat bevezetve.

Az ipari robotok a munkavállalók számára is vonzóvá teszik a vállalatot

Ha már szóba került a szűkös munkaerőpiaci helyzet, érdemes azt is hozzáfűzni, hogy a folyamatos generációváltás is a robotok, és különösen a kollaboratív robotok malmára hajtja a vizet. A mostani fiatal munkavállalók nagy része már úgy edukálódott, hogy sokkal ügyesebb abban, ha egy okosfelületen kell boldogulni, mint ha meg kellene húzni egy csavart. A munkaerőpiacra most belépőket nagy biztonsággal be lehet osztani kollaboratív robot mellé, és valószínűleg sokkal elégedett dolgozók lesznek belőlük.

Egy modern, automatizált üzem olyan közeg, amit szívesen választanak a szakemberek, ahol látják a fejlődést, és ők maguk is tudnak együtt fejlődni a vállalattal. Innen nézve a hazai robotizáció egyik fő felhajtóereje lehet, hogy az új korosztályokat sokkal könnyebben tudja elcsábítani és megtartani egy olyan munkahely, amely időben felismeri, hogy az automatizáció ma nemcsak a hatékonyság, hanem a dolgozói elégedettség terén is óriási előrelépést hozhat magával.

A fenntarthatóság szemszögéből is nézni kell a robotizációt

A fentieket pedig kiegészíthetjük még egy, ugyancsak az ipari robotok, robotkarok mellett szóló érvvel – ami ráadásul a Hesse Trade Kft. filozófiájában is központi szerepet játszik. Az automatizáció ugyanis a globalizált helyett a lokalizált gazdaság motorja lehet, hiszen minél hatékonyabb alapokra helyezzük a helyi termelést, annál nagyobb az esély arra, hogy ne kelljen a végtermékeket „átutaztatni a világon”. Egy (vagy akár több) kollaboratív robot beszerzése így hosszú távon lényegesen mérsékelheti a vállalatok ökológiai lábnyomát, azon túl, hogy közben a versenyképességi rangsorban is jócskán felhozza a céget.

Elindult a Hesse Robot webshop!

Az Ipar Napjain is többek érdeklődését felkeltette újdonságunk, a https://webshop.hesserobot.com/ címen elérhető webáruház. A folyamatosan bővülő felületen robotok, robotkarok mellett rengeteg kiegészítő (munkahengerek, megfogók, robotruha, kamerák stb.) és alkatrész között böngészhetnek a látogatók, terveink szerint pedig a közeljövőben használt robotok is bekerülnek a kínálatba!

Ez az új kereskedelmi tér a minőségi, kedvező árú és raktárról jól elérhető robottermékek eddig példa nélküli gyűjtőhelye, ahol az árak is megtalálhatóak. Mindez jelentősen megkönnyíti az integrátorok dolgát is, akik így gyorsabban, egyszerűbben tudnak projektjeikben kalkulálni az aktuális árakkal. Aki tehát a közeljövő automatizációs beruházásainak előkészítése során egyedülállóan komplex képre vágyik, látogasson el webshopunkra, és számoljon a Hesse Robottal!