Cégfilozófiánk

Természetbarát cégfilozófia, környezetkímélő technológiák

A Hesse Trade Kft.-ben már nagyon régóta érdekel bennünket a hétköznapi munkánk elvégzésén túl az is, hogy Vevőink kiszolgálásán felül tudunk-e valahogyan máshogyan is hozzájárulni a társadalmunkhoz. Éppen ezért a cég alapítása óta kerestünk olyan szervezeteket, amelyek céljaival egyetértünk. Így lettünk már több éve aranyfokozatú támogatói az Élelmiszerbanknak, illetve Aranylámpás támogatói a Csodalámpa Alapítványnak.

Azonban úgy gondoltuk, hogy ma, amikor a világ felfordul körülöttünk, energiáinkat a környezet védelme felé is el kell mozdítanunk.

Ennek okán az elmúlt években előnyben részesítettük azokat a gyártókat és technológiákat, amelyek meglátásunk szerint leginkább segítenek abban, hogy a világunk élhető maradjon. Hiszünk abban, hogy a nyomdaipari előkészítéstől a a nyomtatáson keresztül majdnem minden szegmensben léteznek olyan megoldások, berendezések, technológiák, amelyekkel lehet ugyanazokat a folyamatokat a világunkra egy kicsit kevésbé káros módon is elvégezni, mint ahogy megszoktuk.

Azt is látjuk, hogy folyamatosan új megoldásokra van szükség, hiszen a termékek, amelyeket az általunk kiszolgált iparágak teremtenek, folyamatosan változnak, egyedibbé, különlegesebbé, szebbekké kell válniuk.

Új termékek jönnek létre: papírpohárból iszunk a fesztiválon, papírdobozban kapjuk a levest, megnyomott hullámkarton-gyűjtődobozban a megrendelt könyvet, és műanyag zacskó sem lesz már sokáig…

A Hesse Trade Kft. által üzemeltetett www.hessepack.com oldalon található, és szintén a Hesse Trade Kft. által forgalmazott berendezések a fenti kihívásokra nyújtanak megoldásokat.